Kapcsolódásom egy csodálatos eseményhez
Gyenesdiási Öngyógyító Napok – 2019. június 27-30.
Sohasem tudhatjuk pontosan, mit hoz a holnap. Eltervezzük, a családunk, a szokásaink, a munkánk töltik be az életünket, s néha elfeledkezünk önmagunkról, hogy mi is itt vagyunk. Túlzsúfolt minden napjaink szinte meghatározzák az egész életünket. Amikor úgy gondolnánk, hogy na majd most, most eljön az év az a bizonyos 1-2 hete, amikor elutazunk valahová vagy otthon pihenünk, akkor is azt érezzük, hogy valami nincs rendben, hiszen annyi tenni valónk van, annyi mindent kell elintéznünk és ez beárnyékolja a nagy nyaralásunkat, pihenésünket is. Valaki egyszer azt mondta, hogy nem elég 1 hét pihenés egy évben, mert az agyunk nem tud átállni olyan gyorsan a túlpörgetett életünkben lazításra. Ez így igaz. Sokszor 2-3 hét sem. Ám igazából nem is a pihenés időszakát kellene kihangsúlyozni, hanem az életünket. Az életünket kellene úgy élnünk, hogy önmagunkra is legyen időnk. Ehelyett próbálunk mindenhol megfelelni, mert ezt várják el tőlünk, vagy ezt várjuk el mi magunktól? Annyira belénk ivódnak az elvárások, hogy szinte észre sem vesszük, hogy nem is a saját életünket éljük.
Én, májusban jöttem el a munkahelyemről, ami addig azt hittem az életem jelentős részét képezi. Persze az első időszak a nagy zűrzavar, hiszen kisfiam 2 éves kora óta, aki ma lassan 18 éves lesz egyfolytában dolgoztam. Sohasem volt igazán szabadidőm. A gyermekeim mondják a mai napig: „Anya, te sosem tudsz leállni….” Én is ezen sokáig mosolyogtam, de most rájöttem, hogy igazuk van.
A feleslegessé válás érzése egy idő után mindenkit utolér, ha hirtelen hosszú idő után otthon marad. No és ezért írtam e hosszú bevezetőt, mert ekkor hívott fel telefonon egy nagyon régi ismerős, Plótár Laci, tudnék-e segíteni nekik e csodálatos esemény szervezésében. Én csak fogtam a telefont a kezemben, és el sem akartam hinni, hogy engem választott, választottak. Nagyon jól esett. Így vettem részt az I. Gyenesdiási Öngyógyító Napokon, mint segítő.
Az én feladatom a két helyszínen zajló eseményen a Természet Házában való háziasszony szerepe volt. Ezen kívül próbáltam minél több itt zajló csodát megörökíteni.
Miért írok csodákról? Ha emberek fognak össze másokért, gyógyulni vágyókért, az az egyik legnemesebb tett. Sokszor valóban nem veszünk tudomást arról, hogy a lelkünk számára ugyanolyan fontos a táplálék, mint a testünk számára. Talán azért nem, mert a testi panaszok fizikai betegségeket okoznak, melyet azonnal kezelni kell, a lelki panaszokkal pedig inkább nem foglalkozunk, majd holnap jobb lesz címmel. Várjuk, hogy majd megoldódnak maguktól, persze ez sem ilyen egyszerű, de nem törődünk velük, ez nem betegség, csak sokszor „hisztinek” nevezett emberi viselkedés. Majd a ránk rakodó sok-sok „hiszti” egyszer csak bezár bennünket, és páncélokat növesztünk, mert megtanulunk együtt élni velük. A csoda itt kezdődik, mert e napokon sok ember páncélján keletkeztek hasadékok, melyek által újra fény jutott el hozzájuk. Bízom benne, hogy e kis csapat folytatja tevékenységét, hogy e fény, mely sok embert megérintett, egyre inkább be tudja tölteni életüket, s hogy a páncélok előbb-utóbb mindenkiről lehulljanak.
Azt mondják sokan, hogy lélekgyógyítók? Á ugyan már csak butítás az egész, halandzsa. Talán régebben még én sem hittem benne igazán, de itt olyan emberekkel találkoztam, akik első látásra elfogadtak, nem ítélkeztek, nem csoportosították az embereket, ami ma nagyon jellemző társadalmi beidegződés. Elfogadtak. Amikor szomjas lettem, még ki sem mondtam, de egy nagyon kedves hölgy kimosta a saját poharát és vizet hozott nekem. Tudom ezek apróságok, de számomra az emberi nagyságot, jóságot mutatják, amik nélkül nem lenne az életünknek semmi értelme. Általuk gondolkodom másképpen,mert ha elég nyitottak vagyunk mindig küld valakit hozzánk az élet, aki segít, csak sokan nem veszik észre. Számomra Ők, a Gyöngy Csapata voltak a „valakik”.
Próbáltam minél több előadást megörökíteni. Igyekszem és látom, hogy nem lettek tökéletesek. Nemes Norbitól (egyik főszervezőtől) kérdeztem először, hogy feltegyük-e őket így? Ő azt válaszolta, persze. Nekem jól esett, mert én is úgy gondolom, hogy akit érdekel, az úgyis érteni fogja, hiszen a hanganyag jó lett, az előadók annyira nem látszanak rajta. Hát az én technikámmal ennyit tudtam. Először kicsit elszomorodtam, hogy jó lesz-e, vagy mit szólnak majd hozzá? Persze vannak, akik nem értenek vele egyet, hogy nem a legjobb minőség kerül közszemlére, de mások viszont örülnek neki, hogy így fennmarad az érdeklődök számára. Én igyekszem, tőlem most ennyire futotta.
Egyik látogató, akit megkérdeztük, hogyan érzi magát, azt mondta: „ ..nem is tudom, olyan mintha mindent a szeretet járna át…. „ Ő megfogalmazta, az egész hely szellemiségét, hiszen ez volt a lényeg. Sokan sok jót tettek e napok alatt, sok-sok ember lelkébe sugároztak békét, nyugalmat, oldották testi-lelki problémáikat. Köszönet érte mindenkinek!
Gyöngy képei itt letölthetőek.
Megnyitóról készül videó itt tölthető le.
"Kapcsolat" Festménytárlatról készült videó letölthető itt.
Feketéné Bokor Katalin: Az elme ereje, az értelem megújítása című előadás letölthető itt.
Nemes Norbert: Szívbékét szerezni szaka datlan című előadása itt tölthető le.
Berki Nóra: "Külső-belső szépség" című előadása itt letölthető
Dóka Melinda: Mi a dolgunk a világban?
Berki Nóra: Művészet és önismeret
Majoros Katalin: A világ változásainak hatásai a családra és a házasságra